Karbantartási ciklusok, avagy olajcsere 20 ezrenként?

2020. június 16.

Amióta az interneten léteznek autós fórumok, azóta megy a vita rajtuk arról, hogy hány kilométer után kell egy autóban olajat cserélni.

olajcsere4.jpg

Mind tudjuk, hogy az autónkba kell olaj, azt is, hogy a betöltéskor szép mézszínű folyadék egy idő után híg és fekete lesz, és akkor le kell cserénünk. A kérdés az, hogy mennyi idő, hány kilométer futásteljesítmény után következik ez be.

Az olaj színét, mennyiségét a nívópálca kihúzásakor láthatjuk. Tudjuk, hogy a színe hamar feketébe fordul, vagyis ez alapján nem következtethetünk arra, hogy megérett-e a cserére vagy sem. A viszkozitás változása is szemmel látható, de simán szemrevételezéssel ez sem lesz elég, mert a szintetikus olajak már nagyon másképp viselkednek, mint a régebbi idők teljesen ásványi alapú termékei..

Ha ez így nem megállapítható, akkor mi a megoldás? Az, hogy jó esetben az autó szólni fog, rossz esetben, régebbi gépkocsiknál pedig nekünk kell észnél lenni.

Minden eladott autónál meghatároz a gyártó egy olajcsere ciklust, vagyis azt, hogy hány kilométer után kell a kenőanyagot lecserélni. A probléma az, hogy az olaj elhasználódása nagyban függ attól, hogy használjuk az autót, ahogy attól is milyen olajat töltünk bele. Új autó esetén érdemes lehet az első párezer kilométer után lecserélni, hogy biztosak legyünk abban semmilyen felesleges szennyeződés, apró forgács darab nem károsítja a motorunkat hosszú távon.

olajcsere1.jpg

A gyártó minden esetben megmondja, hogy milyen olajat kell az autóba tölteni. Nem a gyártót határozza meg, hanem a viszkozitást. Ezt jelzik a flakonon 0W 30, a 10W 50 és hasonló számok.

Azokat az olajokat, amiken ilyen dupla jelölést találunk multigrade-nek nevezzük, mi most csak ezekkel foglalkozunk, ezek azok, amik évszaktól függetlenül használhatók. Bár nekünk, átlag autósoknak elég annyit tudnunk, hogy az autónkba milyen jelölésű olajat kell tenni, azért nem árt, ha tudjuk, mit jelentenek a számok!

Mind a két érték a viszkozitással, és a szivattyúzhatósággal függ össze. A hideg olaj sűrűbb, nehezebben juttatható el a kenést kívánó alkatrészekhez, a henger falán vastagabb filmréteget képez. Emiatt fontos azt tudni, hogy az olajok milyen hőmérsékleti viszonyok között használható, és mennyit változik a viszkozitásuk a hőmérséklet emelkedésével.

A két szám közül az első azt jelzi, hogy milyen minimum hőmérsékleten használható az olaj, vagyis ez a téli (Winter) érték. A 0W például -35 fokig, de a szivattyúzhatósági határérték -40 fok, a 25W viszont már csak mínusz 10 fokig, itt a szivattyúzhatósági határérték -15 fok.

olajcsere2.jpg

A második szám a nyári viszkozitást mutatja, mégpedig 100 fokos hőmérsékletet feltételezve. Ez is lényeges adat, hiszen az olajnak, ahogy melegszik úgy nő a folyékonysága, és egy bizonyos hőfok után elveszti a szükséges kenőképességét.

Kanyarodjunk vissza a cikk fő témájához, vagyis ahhoz, hogy mennyi időnként kell az olajat lecserélnünk!

Régebbi, most nagyjából 9-11 évnél öregebb autóknál a gyártó által megadott periódust vehetjük maximum futásteljesítmények is, ami után kötelező a motorolaj cseréje. A gyakorlat persze az, hogy a gyártók a csereperiódusra inkább egy pesszimista számítást alkalmaztak, hogy extrém terhelésnél is megfelelő maradjon a motorolaj minősége, ezáltal biztosítsák a motor megfelelő élettartamát. Ez azért fontos, mert adott esetben, például csak városi, ráadásul napi többszöri, de csak rövid utak megtétele esetén, kilométer arányosan sokkal hamarabb használódik el az olaj. A megfelelő kenőképesség megmaradása akár feleződhet is egy állandó, nagy sebességű országúti használathoz képest.

Természetesen mindenki maga dönti el, hogy mennyire tartja be az előírt olajcseréket, egy öreg gépkocsinál, ahol már se garancia, se kötelező szerviz, a saját felelősségünk, hogy életben tartjuk-e a négykerekűt vagy addig hajtjuk, amíg be nem sül a motor.

Az új, újszerű vagy legalábbis 10 évnél fiatalabb autók esetén azonban már más a helyzet, ugyanis valamikor a 2000-es évek elején jelent meg a flexibilis olajcsere intervallum. Ennek több oka is volt, egyrészről meg lehetett adni egy maximális, az eddigieknél jóval nagyobb futásértéket, ami marketingszempontból volt jó, más részről senki nem kopogtathatott a szervizben garanciális hibára hivatkozva, lobogtatva a gyári leírást, hogy hiába tartotta be a szükséges motorolaj csere periódust, mégis baj történt. Ráadásul a flexibilis olajcsere intervallummal a környezetet és a pénztárcánkat is kíméljük, mert adott esetben nem fogjuk feleslegesen lecserélni azt az olajat, ami még használható állapotban van.

Nyilvánvaló, hogy nem arról van szó, hogy a gyártók be akarnak csapni minket, egészen egyszerűen csak az történt, hogy alkalmazkodtak a vásárlói igényekhez, a gépkocsikban található egyre fejlettebb technológiához, az egyre jobb szintetikus adalékolt olajokhoz, és az autóhasználat változásához.

Napjaink technológiája már lehetővé teszi, hogy az autóba épített szoftver figyelemmel kísérje a futott kilométerek mellett azt is, hogy miképp használjuk az autónkat. Milyen távokat autózunk, vezetés közben milyen fordulatszámon használjuk, vagy azt, hogy milyen meleg volt használat közben a motor. Vagyis, a gyári adatoknál meghatározott szervizperiódustól nagyban eltérhet a műszerfal jelzése, a futott kilométertől függetlenül hamarabb vagy akár később is jelezheti nekünk, ha elérkezett az olajcsere időpontja. Az olajcsere kapcsán azt fontos tudni, hogy jobb hamarabb megtenni azt, mint később, hiszen a friss jól kenő olaj nem árt az autónak, de a már elhasználódott annál inkább.

olajcsere3.jpg

Az új, vagyis a flexibilis olajcsere intervallumot használó, viszonylag kevés kilométert futott autóknál tehát, félre kell tennünk a régi beidegződéseket, és el kell fogadnunk azt, hogy az autó már jobban tudja nálunk, de akár még a sarki szervizben 40 éve autókat javító Pista bácsinál is, hogy mikor jött le a csere ideje.

A lényeg tehát az, hogy kevés kilométert futott autóknál nyugodtak lehetünk. Kopott motoroknál már érdemes a futásteljesítményt figyelni, és ha az autó nem jelez, akkor is akár 15-20 százalékkal a maximum futásteljesítmény elérése előtt olajcserére vinni az autót. Annak viszont, hogy 30 ezer kilométer helyett rigózusan 10 ezrenként cseréljünk, sok értelme nincs, ezzel csak felesleges költségbe verjük magunkat, és a természetet is feleslegesen terheljük.

süti beállítások módosítása