Milyen navigációs rendszert használjunk az autónkban?

2020. július 7.

Rendeljünk gyárit, vegyünk ablakba akasztósat vagy használjuk simán a telefonunkat?
navigacio-4.jpg

Mielőtt belevágnánk a témába, egy dolgot mindenképpen tisztába szeretnék tenni. A navigáció nem egyenlő a GPS-szel. Bár a GPS kifejezés beépült a hétköznapi szóhasználatba, jó tudni, hogy a GPS egy amerikai navigációs rendszer csupán, a rendszer alkotóelemei pedig a GPS műholdak, amiket a navigációs eszköz lát.

Friss hír, hogy a napokban fejeződött be a kínai rendszer kiépítése, immár 55 műholdjuk kering a föld körül, a neve pedig BeiDou. De ott van az európai rendszer a Galileo, vagy az oroszok rendszere a GLONASS, sőt, külön navigációs rendszerük van az indiaiaknak is, bár ezt jelenleg rajtuk kívül még kb. senki sem használja.

Viszont, a fejlett, modern eszközök az amerikait, a kínait, az európait és az oroszt igen, ráadásul ezeket párhuzamosan, így napjainkra már nem 3-4 műhold adatai alapján lövi be a navigációnk, hogy hol vagyunk, hanem akár 10-20 alapján. Ez pedig igen jót tesz a helymeghatározás pontosságának. Bár a háromszögelést, mint pontos helymeghatározást már a szextáns óta ismerjük, mégis jobb, ha nem csak három műholdra kell hagyatkozni.

Szóval a lényeg, a navigációt, a navigációs rendszert ebben a cikkben nem fogjuk GPS-nek nevezni, mert ez erősen félrevezető lenne.

Milyen navigációs lehetőségek közül választhatunk manapság?

Túl sok lehetőségünk igazából nincs, de valljuk be őszintén nem is kell, sőt, egyre kevésbé kell. Ennek pedig egy oka van, a zsebünkben lévő okostelefonunk.

Ha választanunk kell, akkor a következőkből válogathatunk:

  • Gyári beépített navigáció
  • PNA vagy PND vagyis ablakba akasztható navigációs egység
  • Okostelefon vagy tablet
  • Androidos fejegység

 

Gyári, beépített navigáció

Nyugodtan mondhatjuk, hogy talán a legrosszabb, de talán a legelegánsabb megoldás. A műszerfalba épített egység jól néz ki, drágább autókban egyébként is bután mutat bármilyen utólag beszerelt dolog, de egy ablakban lógó mobiltelefontartó is.

A gyári navigációknak két nagy hátrányuk van. Az egyik, hogy a hardver olyan gyorsan fejlődik, hogy mire az utcára kerül az autó sok idő eltelik a fejlesztés kezdetétől, így lényegében könnyen egy elavult szerkezetet veszünk meg. Nem csak a vas lesz idejétmúlt, hanem jó eséllyel a kezelés és a térképek is. Utóbbiakat lehet frissíteni, de ezért komoly összegeket gombolhatnak le rólunk.

Egyel jobb a helyzet, ha olyan beépített egység kerül az autóba, ami már fel van vértezve MirrorLink technológiával. A MirrorLink fejlesztése több, mint 10 éve tart, és mostanában jutunk el oda, hogy a technológiával egyre több autóban találkozhatunk. A dolog lényege, hogy a MirrorLink eszközre képesek vagyunk az Android vagy iOS rendszerrel rendelkező telefonunk képét tükrözni, így használhatjuk a telefonon futó navigációt úgy, hogy eközben az autó érintésérzékeny kijelzőjén, vagy akár a kormányra épített vezérlőkön keresztül is el tudjuk végezni a beállításokat.

navigacio-1.jpg

Bár a fejlesztés régóta tart, sőt, azóta már egy konzorcium is alakult a MirrorLink köré, még mindig nem mondhatjuk zökkenőmentesnek a használatát. Ezzel együtt, ha beépített, gyári egységet szeretnél, akkor ennél jobb megoldást nem nagyon találsz a piacon.

PNA vagy PND

Sokáig ezek az eszközök voltak az egyeduralkodók akkor, ha nem volt az autónkban beépített navigáció. Az utóbbi 4-5 évben azonban az okostelefonok egyre nagyobbak lettek, a rajtuk futó szoftverek pedig egyre fejlettebek, a PNA-k pedig szinte teljesen eltűntek. Ez persze érthető, ki akarna fizetős térképekkel működő rendszert, ha sokkal frissebbet kapunk ingyen a telefonunkra.

Sokáig nagy előnyük volt ezeknek, hogy nem kellett hozzájuk külső GPS vevőt venni (akkoriban még tényleg csak a GPS műholdak működtek), ráadásul, a bennük lévő műholdakat figyelő antennák jóval erősebbek voltak, mint az akkoriban elérhető telefonokban. Ez egyben azt is jelentette, hogy a pozícionálás sokkal pontosabb volt.

navigacio-2.jpg

Ahol a legsűrűbben találkozhatunk még ilyen eszközzel, az talán a közúti fuvarozás, illetve a motorozás. A gyártók speciálisan fejlesztenek szoftvert és eszközt a nagyobb teherutókra és a motorokra. Utóbbiaknál elsőrendű a vízállóság és a kesztyűben történő vezérelhetőség.

Okostelefon vagy tablet

Ezeket egyben tárgyaljuk, felesleges is szétszedni őket. A telefon jóval gyakoribb, mert ha nem használjuk elfér a zsebünkben, míg a tabletet valahova el kell dugni a kocsiban, nehogy amiatt törjék fel, mert ott felejtjük az ablakban.

Mivel a felmérések szerint a navigációt használó sofőrök nagyjából kétharmada erre a célra a telefonját használja, a dolgot nem is kell túlmagyarázni. A lényeg, hogy a közösségi alapon működő navigációs szoftverek, mint a Waze és a Google Maps szép lassan minden mást kiszorítanak, pedig ezeknek is vannak hátrányaik.

navigacio-3.jpg

Egyrészről folyamatos online kapcsolatot igényelnek, ha minden képességüket ki szeretnénk használni, más részről az ingyenesség mindig relatív, mert mindennek van ára. A közösségi navigációknál reklámokat kell nézegetnünk, és a privát adatainkat is felhasználja a rendszer, ráadásul még a telefon akksijátt is leszívja rendesen, ha nem töltjük menet közben. Ha esetleg nem EU-n belül használjuk és internetkapcsolat szükséges a navigációs applikáció üzemeltetéséhez, akkor az adatroaming költsége sem egy utolsó tényező.

A telefonokra, tabletekre elérhetők persze a nagyobb gyártók programjai is, mint a Sygic, a Tomtom vagy az iGo, szóval, már csak emiatt is jobb választás egy telefon, mint egy ugyan ilyen szoftvert futtató PNA.

Androidos fejegység

Ez az a megoldás, amit mindenki szívesen alkalmazna, hiszen látszólag pofon egyszerű a dolog. Veszünk Kínából egy olcsó fejegységet, feltelepítünk egy telefonos navigációt és kész is. Jól néz ki, nagy a kijelző, be van építve a műszerfalba, mi baj lehet? Hát, elég sok minden!

Kezdjük talán ott, hogy a típus specifikus fejegységek Kínában sem olcsók, ha pedig univerzálisat veszünk, rögtön elfelejthetjük a kormányon lévő vezérlőket.

A második probléma a beépítés. Ha típus specifikusat vettünk, akkor reménykedhetünk benne, hogy a beépítés fizikailag nem lesz problémás, ahogy abban is, hogy a szerkezet a gyárival megegyező módon működik. Mondanom sem kell, ez sincs mindig így.

navigacio-5.jpg

Sokkal nagyobb a probléma az univerzális darabokkal, és azok közül is leginkább a 2 DIN-es szerkezetekkel. Ezekhez autótípusonként meg kell venni a kábel átalakító csomagot és a beépítőkeretet is, ami rossz esetben többe fog kerülni, mint a fejegység maga. Ekkor jövünk rá, hogy olcsó fejegységnek híg a leve. Ráadásul, ha autónk még garanciaidőn belül van, akkor azt is veszélyeztetjük vele.

Mit válasszunk akkor?

A fentiekből lényegében bármelyiket. Ha ragaszkodunk a gyárihoz, csak akkor rendeljük meg, ha tudja a MirrorLinket, mert, ha szerencsénk lesz, ez hosszabb távon is használható marad, lassabban avul el.

PNA-t tényleg csak speciális esetekben szabad már megvenni, egyébként sok értelmük nincs.

A telefon vagy tablet esetén választhatunk a közösségi „ingyenes” navigációk vagy a fizetős programok közül. Utóbbiak offline állapotban is jól használhatók, bár tény, hogy ezekben is egyre több, csak online kapcsolattal elérhető szolgáltatást találunk.

Az Androidos fejegységnél a lényeg fent olvasható. Ezekkel talán csak akkor nincs zűr, ha kinyíló kijelzővel rendelkező 1 DIN-es darabot veszünk, mert attól amúgy sem várjuk el, hogy a kormányról lehessen vezérelni, és a beépítés is sokkal egyszerűbb.

Két jótanács a végére

Soha, de tényleg soha ne hagyatkozzunk teljesen a navigációra, próbáljuk meg használni néha a józan eszünket is, mert ha nem, akkor úgy járunk, mint az ukrán kamionosok néhány éve, akik két napot töltöttek egy mocsárban, mire kimentették őket.

A navigáció őrült nagy segítség, de ha józan ésszel látjuk, hogy az út, amire vezet a járhatatlanság határát súrolja, inkább forduljunk vissza!

A második jótanács, a legrövidebb út nem biztos, hogy a leggyorsabb is. A navigációt a legrövidebb útra állítani elég vakmerő dolog, és csak akkor javasolt, ha éppen egy távoli vidéket szeretnénk felfedezni és nem sietünk sehova. Ilyenkor azonban, ésszel használva nagy élményekkel ajándékoz meg minket, mert olyan utakra visz, ahova a turisták, az elsőrendű főutakon száguldók sosem jutnak el. De, ahogy írtam, csak ésszel, ha vége az útnak ne menj tovább, fordulj meg, és csodáld meg visszafelé is a gyönyörű tájakat!