Biztos szükségünk van saját autóra?

2020. július 21.

A médiából dőlnek az autómegosztó szolgáltatásokról szóló hírek, ám mégis, a való életben, néhány autómegosztó cég megjelenésén kívül nem látjuk jelét annak, hogy a piac beindulna. Pedig a mélyben már megindult valami, tőlünk nyugatra új, eddig nálunk még szinte ismeretlen üzleti modellek bizonyíthatják életképességüket, vagy éppen életképtelenségüket.

automegosztas-2.jpg

A kérdést, miszerint szükségünk van-e saját autóra, általában a magánfelhasználás irányából szokták megközelíteni. Érthető, ez az, ami a legtöbb embert érdekli, ami nekünk, egyszerű embereknek a legkomolyabb változást hozhatják az életünkbe. Pedig a képletben ott van, ráadásul elég nagy súllyal jelen van a céges, vállalati autó felhasználás is. Ráadásul, nekik, mármint a cégeknek, már most is létezik több bejáratott, bevált módszer, hogy a pénzük ne egy gépjárműben álljon, hanem dolgozzon, értéket és profitot termeljen.

Ebben a cikkben röviden körül járjuk a témát, vagyis azt, hogy létezhetünk-e, mint magánember, vagy mint cég anélkül, hogy saját autót birtokoljunk, de úgy, hogy eközben nem mondunk le az autózás kényelméről és hasznáról.

Közösségi autómegosztás

Ha nálunk valaki autómegosztásra gondol, akkor jó eséllyel a MOL Limo vagy a GreenGo jut eszünkbe. Ezek a cégek, mint szolgáltatók az autóparkjukat adják bérbe, az üzleti modellnek ez a része lényegében megegyezik a hagyományos autókölcsönzőkével. A nagy különbség, hogy a kocsikat nem egy szalonból vagy telephelyről hozzuk el, nem is ott adjuk le.

Ezeknél a szolgáltatóknál a plusz, amivel a hagyományos autókölcsönzők konkurenciájává tudnak válni, az a szabadság, ami az autók felvételével és leadásával jár. Ez, ahogy valószínűleg mindenki tudja, nem jelent mást, mint hogy egy telefonos applikációban megkeressük a hozzánk legközelebb parkoló szabad, kölcsönözhető autót, odasétálunk, beleülünk, és megyünk a dolgunkra. A leadás még egyszerűbb, hiszen, a működési területen belül bárhol – persze szabályosan- leparkolhatunk vele, és ott is hagyhatjuk.

automegosztas-3.jpg

Van azonban egy új irány, olyan, ami már bemutatkozott a lakáskiadás (Airbnb), vagy a taxiszolgáltatás (Uber) területén, vagyis a valós megosztáson, sharing economy-n alapuló szolgáltatások. Elvben ezek úgy működnek, hogy az emberek a saját lakásukat kiadhatják rövid időre, például, amíg elmennek nyaralni, vagy szabadidejükben embereket fuvarozhatnak a saját autójukkal.

Ha ezek működnek, akkor pedig miért ne működhetne, hogy a saját autónkat osztjuk meg másokkal? Rengeteg tanulmány, statisztika szól arról, hogy az autónk az egyik legértékesebb vagyontárgyunk, mégis, rendkívül rossz hatásfokkal használjuk. Az átlag magánhasználatú autók, az idő több, mint 90 százalékában állnak, és várják, hogy végre használjuk őket. Szóval, ott van 90 százaléknyi idő, amíg akár pénzt is termelhetne nekünk.

Azonban, ami elméletben működik, nem biztos, hogy a gyakorlatban is fog, szóval, a papírforma egy dolog, a gyakorlat pedig valami egészen másik.

Rengeteg kérdés merül fel. Mi történik, ha a bérlő összetöri az autónkat. Mi történik, ha elüt vele valakit. Mi történik, ha az autónk hibája miatt szenved a bérlő balesetet, vagy üt el valakit. Mi történik, ha széthajtják az autónk motorját, ha ellopják belőle a motort, ne adj Isten az egész autót?

automegosztas-4.jpg

Arról már ne is szóljunk, hogy élelmes emberek ezekben az üzleti modellekben is meglátják a gazdagodás lehetőségét. Addig, amíg mindenki a család egy-vagy két autóját adja ki, üzletileg nincs probléma, főleg, ha ezt ésszerű időkereten belül teszik. De mi történik, ha valaki úgy dönt, hogy vesz 100 darab autót, és mindet megosztja? Mennyiben különbözik akkor az, amit Ő csinál attól, amit egy teljesen hétköznapi autókölcsönzőcég? Annyiban mindenképpen, hogy az adózási kiskapu és a szabályozás teljes hiánya miatt árban alá tud majd menni a hivatalos autókölcsönzőknek, akik viszont be kell, hogy tartsanak mindenféle szabályokat.

A carsharing biztos a jövő útja, de egyelőre kérdés, hogy ez a megosztás milyen módon fog végbe menni.

Céges megoldások

Abban az esetben, ha a céges gépjármű tulajdonlást vizsgáljuk, már jóval tisztább a kép, mint a közösségi megosztás területén. Egy vállalkozás életébe például, legalábbis az esetek nagy részében nem fér bele semmilyen megosztási metódus, hiszen a gépjármű többnyire dolgozik, pénzt termel.

Emiatt aztán nem azt kell vizsgálnunk, hogy egy adott járművet miképp fogunk tudni megosztani – jó eséllyel sehogy hacsak nem kulcsos autókról van szó -, hanem azt, hogy miképp tudunk olyan megoldást találni, amikor a pénzünk is az autónk is nekünk dolgozik.

Fura ebbe így belegondolni, de tény, a pénz pont, mint egy autó, értékteremtő eszköz egy cég esetén. Az autó is és a pénz is dolgozik, hasznot hajt, profitot termel, megélhetést biztosít a tulajdonosnak és az alkalmazottaknak is. Ha pedig így van, akkor miért mondjunk le egyikről, a másik javára, miért tesszük bele a pénzt egy autóba, ahelyett, hogy mind a kettőt hagynánk dolgozni? Mert bizony, ha autót vásárolunk, akkor pont ezt tesszük. Kivonjuk a likvid forrásokat a cégből, hogy betegyük egy eszközbe, egy autóba.

automegosztas-1.jpg

Szerencsére, manapság már létezik erre a problémára egyszerű megoldás, ez pedig nem más, mint a tartós bérlet, más nevén az operatív lízing. Ez nagyban különbözik, sőt, lényegében csak nevében hasonlít, a régebbi időkből megszokott pénzügyi lízinghez. Emiatt, talán jobb is, ha a tartós bérlet kifejezést jegyezzük meg, mert sokkal jobban fedi a lényeget.

Ez a konstrukció nem más, mint egy autóbérlés, még, ha annál sokkal több minden is van mögötte. Nem egyszerűen csak beülünk egy autóba, megyünk vele, aztán visszaadjuk. A tartós bérlet esetén választhatunk különböző szolgáltatáscsomagok közül, amikben akár az autó teljes üzembetartási költségét – kivéve persze az üzemanyagköltséget- a bérbeadó, vagyis a Flottaszolgáltató vállal, ráadásul az autó specifikációját is mi állíthatjuk össze, olyan lesz, mint amilyet szeretnénk.

Ezért persze nekünk, vagyis a cégünknek havidíjat kell fizetnünk, cserébe azonban akár nulla forint befektetéssel juthatunk autóhoz, amivel aztán dolgozhatunk és pénzt termelhetünk.

Ahogy minden gépjárműhasználatnak, ennek a módszernek is vannak költségei. Azonban nem mindegy, hogy ezek a költségek mekkorák, és még fontosabb, hogy mennyire kiszámíthatóak. Egy cég életében, a hosszú távú, biztos bevételt jelentő üzletek a legjobbak, ilyenkor akár komoly árengedményekre is hajlandóak. Miért? A kiszámíthatóság miatt, amiatt, hogy akár évekre előre kalkulálható, tervezhető bevételhez jutnak. Ha ez a bevételi oldalon így van, akkor miért ne lehetne így a kiadási oldalon is?

A tartós bérlet esetén lehet. Itt nem kell azon gondolkozni, hogy mekkora tartalékot állítsunk be, a céges flotta javíttatására, gumicseréjére, vagy honnan lesz pénz egy baleset miatt kieső autó pótlására. A tervezhetőség előny, amiért, ésszerű esetben egy cégvezető, akár a piaci ár felett is hajlandó áldozni. A szép a dologban, hogy itt az utóbbira nem lesz szükség.

A tervezhetőség, és a stabilitás mellé olyan árakat kapunk, amik gyorsan meggyőznek bárkit arról, hogy a tartós bérlet jó dolog. A megvásárolt csomagban az autó mellé akár a piaci árnál olcsóbban kapunk biztosítást, szervizt, téli gumit és gumicserét, de ne feledkezzünk el az olyan dolgokról sem, mint a rendkívüli biztonságot adó assistance szolgáltatás, vagy a kényelmes hozom-viszem szolgáltatás, ami például akkor jön jól, ha a céges autónkat nem érünk rá gumicserére vinni.

Zárszó

Ebben a cikkben nem világítottunk meg új, forradalmi elképzeléseket. Nem mutattunk be új, eddig elképzelhetetlen megoldásokat. Nem tettünk mást, mint megmutattuk, hogy napjainkban, legyen szó magánemberekről vagy cégekről, a saját autó már kicsit luxus. Pénzt adunk valamiért, egy érzésért, a saját tulajdon birtoklásáért, miközben, ahogy a cikk elején olvashattátok, egy magánfelhasználó esetében az autója az idő több, mint 90 százalékában kihasználatlanul áll a garázsban, vagy rosszabb esetben az ég alatt.

Ha magánemberként gondolkozol, akkor az autódban álló pénzt fordíthatnád a családodra, a gyerekekeid oktatására, vagy utazhatnál szerte a világban, ha arra vágysz. Ha viszont autó kell, akkor igénybe vehetsz egy autómegosztó vagy autókölcsönző szolgáltatást.

Ha cégvezetőként gondolkozol, akkor az autóvásárlás helyett bérelhetsz, kereshetsz egy jó tartós bérleti konstrukciót, a felszabaduló, vagy mondjuk inkább úgy, az el nem kötött pénzügyi eszközeidet pedig felhasználhatod a termelésre, a profit létrehozására.

Nem ördögtől való gondolatok ezek, csak csupán szemléletváltást kívánnak, hogy nem feltétlenül kell tulajdonolnunk mindent, amit használunk.

süti beállítások módosítása